Néma csendben értek haza Bette házába. Kérdésére nem kapott választ, Mark annyit mondott, hogy inkább menjenek, hideg van. Leültek a kanapékra, majd Bette hirtelen megszólalt.

- Mark, azt hiszem beszélnünk kell. Előléptettek. Ez számunkra csak jó hírt jelentett volna, elvégre nem kell utazgatnom, csak havonta ha egyszer 1-2 napra. Itthon intézhetem minden teendőmet. Viszont aligha látom nyomát párkapcsolatnak. Te befészkelted magad a lakásomba, az életembe, de még csak nem is szeretkeztünk. Azt kell hogy mondjam...  - Bette kicsit megállt, lehajtotta fejét, majd ismét Markra nézett - A helyzet az, hogy nekem ez az élet nem fekszik. Azt hittem szerelmes vagyok, bár Isten tudja mi okból, de mikor ott álltunk az állomáson egyikünkön sem éreztem azt a nagy lángolást.
- Befejezted? - Mark gúnyosan mosolygott lilára fagyott ajkaival, majd felállt és kiment a konyhába rágyújtani.

- Gyere vissza, ezt meg kell beszélnünk! Mindig az a kurva cigaretta, elegem van már!

- Itt vagyok, ne üvöltözz. Hallgatlak.

- Mit gondolsz? Mi legyen?

- Ezek szerint vége. Holnap összepakolok és eltűnök az életedből, de először még van egy kis dolgunk.

- Hogy érted ezt? Mark, mit műve....?

Mark durván megfogta Bette-t és az ágyra lökte, majd megcsókolta. Bette nem értette, de felhevült.

- Dugni akartál? Hát most megkapod. - Mark levette gyorsan a nadrágját, eközben az ágyon tartotta Bette-et.

- Hagyj! Most nem akarom! - Bette már érezte, hogy Mark agya elborult. Ezt az ijesztő tekintetet sosem látta még.

- Késő szivem.

Bette sikoltozott, szenvedett, sírt. Hallatszott hangján a gyötrő fájdalom, de Mark rezzenéstelen arccal csinálta, egyre csak hevesebben. Apró nyögéseket hallatott.

Vége volt. Mark eltorzult arcán ismét könnyek jelentek meg. Lefordult a lányról, kiment a konyhába, majd megint rágyújtott.