A lány ajkának hideg érintése melegséggel töltötte el. Szorosan magához ölelte, nem akarta elengedni. Markra gondolt. Egy pillanatra megállt. Zavartan rántotta félre az arcát.
- Mi az, drágám? - mondta Polly.
- Ez nekem nem megy. Én nem vagyok...
- Ne azt mondd amit akarnak mondatni veled, azt mondd amit érzel, láttam rajtad, hogy érzel valamit. Ne félj, ez egyedül a te dolgod, nem kell normáknak megfelelned! Gyere ide... ne félj.
- Polly én nagyon szeretlek, de nem úgy ahogy te gondolod. Nem értem mi volt ez az egész.
- A szerelem az amikor az elméd helyett a lelked vezet... Ne rejtőzz el egy ostoba hetero álarc mögé, a valódi érzéseid a legfontosabbak... Ne folytsd vissza az igazi énedet, csak mert ez az őrült, hülye világ arra késztet.
- Azt hiszem ideje mennem...
- Hova? Ne hagyj itt, és gondolj a babára...
- Nem megyek messzire, biztonságban leszek. Majd még jövök, de most egyáltalán nincs szükségem a társaságodra.
Kirohant a szobából.
-Ne, várj... - az ajtó nagyott csattant.
Bette szeméből sűrűn hulltak a könnyek, a bejárati ajtó mellett összeroskadt és ernyedten bámulta a padlóra, ott keresve a megoldást. Beleszeretett Pollyba. Csak a gyönyörű, kecses testére tudott gondolni, arra, ahogy hozzáért az előbb. Az agya zsákutcába vezérelte.
