Minden a vasútállomáson kezdődött... Rá várt, félt, hogy nem jön meg időben, és a balsejtelme be is igazolódott, a vonatok között kellett átvirrasztania az éjszakát. Nem érzett fáradtságot, görnyedten ült az összefirkált műanyag széken és egyre csak bámulta a padló rései közt rohangáló hangyákat. Éjjel még csak-csak szállingóztak emberek az állomáson, de éjfél után már egy kósza utast sem lehetett látni. A vonatok késtek, hóvihar tombolt az egész megyében.

Az éjszaka, hatalmas, fehér szörnyetegként nehezedett a környékre - idáig nem ért el a hóvihar, de a havazás itt is nagyon intenzív volt. Mark felnézett, és kisvártatva rágyújtott egy cigarettára. Az öngyújtó megvilágította az arcát, amin egy csepp meggyötörtség sem látszott, inkább valami eltökélt, de mégis unott tekintet tükröződött a szemében.

A cigaretta lassan, megfontoltan égett a szájában, a szétterjedő füst finom függönyként takarta el az arcát a külvilágtól.

Teltek a másodpercek, percek, órák. Vonatok jöttek, de egyik se az volt amelyikre ő várt.

Mark egymás után gyújtott rá az újabb cigarettákra, de nyugalmat még a nikotin sem tudott számára biztosítani. Életében először érezte azt, hogy igazán szeret valakit. Ez a lány volt mindene, ő volt az egyetlen aki a fiút földi léthez kapcsolta. Szeretett volna minden másodpercben vele lenni, mindig mély depresszióba zuhant amikor nem volt a közelében. Bette egy híres - vagy inkább hírhedt - multivállalatnál dolgozott, így gyakran kellett utazgatnia az országban. Ezúttal is üzleti úton volt, több száz mérföldre aggódó szerelmétől.

Érdekes kapcsolat volt az övék. Még csak pár hete voltak együtt, a külsőségeken ez látszott is, hisz a testi közelség szinte hiányzott az életükből, összvissz ha kétszer csókolóztak. Bette a munkájának élt, alig volt szabadideje, Mark-ot nem tudta ennyire lefoglalni a munka, gyakran is változtatott állást, mert főnökeinek nem tetszett hanyag hozzáállása a munkához. Tűz és víz volt a két ember, de talán ezért is szerették egymást.