- Miről beszélsz? Ez nem segít semmin, bár nincs is min segíteni! Nem tettél semmit! Mégis hova mennél?

- Nem tudom, annyi hely van még a világban, ahol nem zavarnék senkit. Felesleges vagyok.

- Nem vagy felesleges, rengeteg embernek szüksége van rád!

- Elegem van már az álszent emberekből akik azt mondják puszta szánalomból, hogy kedvelnek... Talán csak az segítene, ha új életet kezdenék.

- Bőven elég, hogyha egy kicsit kipihened magad, és átgondolsz bizonyos dolgokat.

- Hidd el, már átgondoltam, azért jutottam arra a következtetésre, hogy nincs maradásom az Államokban. - Újabb cigaretta után kutatott a kabátzsebében, eredménytelenül. - Kell, hogy még legyen egy szál! A fénébe is. Ideje mennünk...

Felálltak a padról, és a főutca felé vették az irányt.

- Hiába próbáljuk elfelejteni, ami megtörtént, azt már nem tehetjük semmissé - útközben megálltak egy butiknál, és Mark vett egy doboz cigarettát - hiába próbáljuk, teljesen hasztalan.

- Szerintem nem kéne otthagynod Bette-t, egy esélyt megérdemel... Egymásnak lettetek teremtve... Gondolj bele, egy ilyen kis üzletasszonyka másképp hogy állna szóba egy magadfajta... szabad emberrel...?

A park bejárata előtti zebrára léptek.

- Mit akartál "szabad ember" helyett mondani? Talán valami jelzőt kerestél-- Hirtelen minden lelassult, Mark úgyérezte, mintha valami hatalmas erő nyomná oldalról, valamilyen megállíthatatlan erő. Hallotta a saját szívverését, pedig az utca tele volt hangoskodó gyerekekkel, az idő ólomlábakon járt, az előbb érzett erő elhatalmasodott, és végül rongybabaként lökte félre. Elütötték.