Ott állt előtte Bette barna télikabátjába burkolózva, dideregve. Arca egészen ki volt pirulva kezével idegesen malmozott.

- Szia! Mi újság? Sokat kellett rám várnod? - kezdte a szokásos üzletasszonyhoz illő hadarással, mintha minden perc számítana.

- Hát, jól vagyok... - a lány finom kezeit bámulta, a kezeket, amiket már annyira hiányolt, de most valahogy nem töltötte el örömmel a látványuk - ...elég sokat kellett várni, de ez nem a te hibád... ez a hóvihar... hihetetlen időjárás.

Meg akarta csókolni, de nem ment. Olyan furcsa volt, nem az a lány volt, akinek könnyes szemmel integetett pár hete a vonatállomáson. Egy idegen állt előtte, egy ismeretlen entitás. Valamit tenni akart, megszorította Bette kezét. A lány zavartan mosolyodott el.

- Szeretsz? - szólt kisvártatva.

Mark arcán egy kis könnycsepp pergett le.

- Szeretsz? - ismételte meg.

- Ige...n..., sze...re...tlek...

- Mi történt veled, kicsim? - kérdezte Bette értetlenül - Mi van veled?