Kipirult arccal jöttek ki a bárból, rengeteget nevettek, de az alkohol is szerepet játszott kedélyállapotukban. Mark megölelte Pollyt.

- Olyan, jó, hogy újra összehozott minket a sors, talán nem véletlen.

- Mire akarsz ezzel kilyukadni?

- Semmire.

Hirtelen abbamaradt a párbeszéd, csak némán mentek tovább az utcán. Mark rágyújtott, Polly csak némán bámult maga elé.

- Mark, jól tudod, hogy szeretlek, de csak barátként. És tudom, hogy belőled is csak a csalódottság beszél, te is ugyanúgy viszonyulsz hozzám, mint én hozzád.

- Polly...muszáj erről beszélnünk?

- Ha a problémákat egyszerűen csak kidobnánk az ablakon, mi is velük együtt repülnénk... Beszélnünk kell róla, hogy túl tudj lépni a gondjaidon.

- Hidd el Polly, már magam sem tudom igazán, hogy mit gondolok, hogy mit érzek, vagy hogy mit teszek. Mintha már nem is én irányítanám midnen lépésem.

- Mark, csalódott vagy, ez minden... Idővel kihevered azt a lányt. A lányok olyanok, mint a villamos...

- Istenem de utálom ezt a hasonlatot! Ez a villamos kegyetlenül átgázolt a szívemen...

Mark dühösen odébbrugott egy összegyűrt sörösdobozt.

- Jó lenne elmenekülni ebből a rohadt világból...